Kategóriák

paypal-logo

MPL_logo_miniPostaPont_logo_miniMOL_logo_mini

Művész adatlap

Művész neve: Beron Gyula
Születési idő: 1885
Születési hely: Felsőbucár
Halálozási idő: 1971
Halálozási hely: Budapest

A művész munkásságát bemutató publikációk:

Magyar festők és grafikusok életrajzi lexikona I-II.

Grafikus és festő. A budapesti Mintarajziskolában 1905-1909 között Hegedűs László, Edvi-Illés Aladár és Olgyai Viktor növendéke volt. Rajztanári oklevelet szerzett, majd 1909-11 a Képzőművészeti Főiskolán folytatott tanulmányokat. 1910-től rendszeresen szerepelt hazai és külföldi tárlatokon nagy mesterségbeli tudásról tanúskodó rajzaival, akvarelljeivel és sokszorosított grafikai alkotásaival. Már 1916 őszén szerepelt az Akvarell- és Pasztellfestők Egyesületének Kiállításán, a Nemzeti Szalonban. 1920-ban és 1921-ben az Ernst Múzeumban szerepelt olyan neves művészek társaságában, mint Iványi-Grünwald Béla, Koszta József, Szőnyi István, stb. 1925-35 között Párizsban járt tanulmányúton. Amit Franciaországban látott, tapasztalt, alkotott, az jótékonyan hatott egész életére, művészetének kikristályosodására. 400-nál több rajzzal tért haza. 1945 után sok rajzon örökítette meg az építkezéseket és az új városképeket. Kitűnő felkészültségről tanúskodó, finom formarendszerű alkotásaival több díjat nyert. Több ízben megkapta az állami első grafikai díjat, míg frissen kezelt akvarelljeiért 1925-ben az állami első akvarell díjjal jutalmazták. A Szinyei Társaság Grafikai díját 1947-ben kapta meg. Legértékesebb művei finom és artisztikus hatású ceruzarajzai és rézkarcai. Grafikáinak könnyedsége, tisztasága szinte ütésszerű impresszionisztikus impulzusokból fakad. Határozott, egységes stílusjegyet hordoznak, mégis mindegyiknek külön zamata van. Számos alkotása a Magyar Nemzeti Galéria tulajdona. (ML, Éber, E.E.: Műv. 1968/11)

Magyar festők és grafikusok adattára

A Képzőművészeti Főiskolán Olgyai Viktor növendéke volt. 1910-től szerepelt kiállításokon nagy mesterségbeli tudásról tanúskodó rajzaival, vízfestményeivel és sokszorosító grafikáival. 1925-1935 között Párizsban élt. 1970-ben a Dürer Teremben nyílt kiállítása. A Szinyei Társaság grafikai díját nyerte el 1947-ben. Számos műve van a Magyar Nemzeti Galéria tulajdonában. - Irod.: Ecsery Elemér: Beron Gyula. Művészet, 1971.11. sz.

Magyar festők és grafikusok életrajzi lexikona I-II. Műgyűjtők és kereskedők kézikönyve

Grafikus és festő. A bp.-i Mintarajziskolában 1905-1909 k. Hegedűs László, Edvi-Illés Aladár és Olgyai Viktor növendéke volt. A Képzőművészeti Főiskolán 1909-1911 között folytatott tanulmányokat. 1910-től szerepelt hazai és külföldi tárlatokon nagy mesterségbeli tudásról tanúskodó rajzaival, akvarelljeivel és sokszorosító grafikáival. Már 1916 őszén sikerrel szerepelt az Akvarell- és Pasztellfestők Egyesületének Kiállításán, a Nemzeti Szalonban. 1920-ban és 1921-ben az Ernst Múzeumban szerepelt olyan neves művészek társaságában, mint Iványi-Grünwald Béla, Koszta József, Szőnyi István, stb. 1925-35 között Párizsban járt tanulmányúton. Amit Franciaországban látott, tapasztalt, alkotott, az jótékonyan hatott egész életére, művészetének kikristályosodására. 400-nál több rajzzal tért haza. 1945 után sok rajzon örökítette meg az építkezéseket és az új városképeket. Kitűnő felkészültségről tanúskodó, finom formarendszerű alkotásaival több díjat nyert. Több ízben megkapta az állami első grafikai díjat, míg frissen kezelt akvarelljeiért 1925-ben az állami első akvarell díjjal jutalmazták. A Szinyei Társaság Grafikai díját 1947-ben kapta meg. Legértékesebb művei finom és artisztikus hatású ceruzarajzai és rézkarcai. Grafikáinak könnyedsége, tisztasága szinte ütésszerű impresszionisztikus impulzusokból fakad. Határozott, egységes stílusjegyet hordoznak, mégis mindegyiknek külön zamata van. Számos alkotása a Magyar Nemzeti Galéria tulajdona. (ML, Éber, E.E.: Műv.-1968/11)

Művészeti lexikon I-II.

Grafikus és festő, 1885. Olgyai Viktor tanítványa; első önálló kiállítása 1921. az Ernst Múzeumban. Legértékesebb művei finom és artisztikus hatású ceruzarajzai (budapesti részletek) és rézkarcai. Grafikai alkotásai közül a Szépműv. Múz. többet megszerzett. Több ízben nyerte el az áll. grafikai díjat, míg frissen kezelt akvarelljeiért 1925. az áll. I. akvarell-díjat kapta meg.