Festmenyek.hu+(3630)1999-441

Festő és grafikus. A modern magyar művészet egyik vezető mestere. 1919-ben emigrált Erdélyből Budapestre, s még ebben az évben beiratkozott a Képzőművészeti Főiskolára, ahol Rudnay Gyula és Vaszary János oktatta. 1924-ben diplomázott, 1925-ben már egyéni kiállítást rendezett az Ernst Múzeumban. Állami ösztöndíjjal 1926-27-ben Párizsban, 1929-30-ban Olaszországban dolgozott. Egy ideig Hódmezővásárhelyen tevékenykedett, majd 1929-től nyarait Szentendrén töltötte. 1931-45 között az egyik ipartanonc-iskolában tanított, 1945-1974 között pedig a budapesti Képzőművészeti Főiskolán tevékenykedett, mint az anatómia és a szemlélettan professzora. 1962-ben ismét Párizsba látogatott, majd haláláig felváltva a fővárosban és Szentendrén alkotott. Számos egyéni (Ernst Múzeum, Tamás Galéria, Alkotás Művészház, Művész Galéria, Nemzeti Szalon, Műcsarnok, Helikon Galéria, Magyar Nemzeti Galéria, Dunaújváros, Szentendre, Hatvan, Miskolc, Balatonboglár, Győr, Kecskemét, Gyula, Pécs, Velencei Biennále, Varsó, stb.) és csoportos (Velencei Biennálé, Essen, Nürnberg, Cagnes-sur-Mer, Párizs, stb.) tárlaton szerepelt. Alkotásait szigorú szerkezet és a mély kolorit remek egysége jellemzi. Korai munkáira Rudnay hatott (Menekülők, Verklis). Első jellegzetesen egyéni képe a "Munkásleány' (1928) egyszerű formákkal, vastag kontúrokkal. Az 1930-as években főleg hatalmas távlatú tájképeket és rézkarcokat készített. Figurális művei ebben az időben monumentális hatásúak. 1938 körül erősen közeledik a nonfiguratív konstruktivizmushoz, képein erős fekete kontúrok közt mély tüzű színek csillannak fel. Rövid ideig tartó nonfiguratív kísérletezés után hatalmas mozaikterve (1949) vezeti be új stílusát, melyben figurális kompozíciók, aktok, szentendrei városrészletek és szobabelsők valóságos motívumai szinte absztrakt rendben sorakoznak fel az absztrakció és a realizmus meggyőző ötvözeteként. A '60-as években számos nonfiguratív, geometrikus képet festett, ezek végsőkig redukált, komor fekete-fehér szubsztrátumait mutatta be néhány évvel halála előtt rendezett, műcsarnokbeli kamaratárlatán. Mozaikjai mellett egy másik monumentális-murális műfajban, a gobelin területén is jelentős kompozíciókat alkotott, míg a grafikai technikák közül elsősorban a rézkarcot művelte (a szabadkézi rajz mellett). A KÉVE rendes, az UME meghívott tagja volt. Díjak: a Szinyei Társaság kitüntető elismerés; a Nemes Marcell-alapítvány jutalomdíja; Tornyai-érem; Zichy Mihály grafikai díj; párizsi állami ösztöndíj; SZOT-díj; Kossuth-díj (1954, 1985); Érdemes Művész; Kiváló Művész; A II. Nemzetközi Festészeti Fesztivál díja (Cagnes-sur-Mer); Pro Arte-díj; a Magyar Népköztársaság Művészeti Alapjának Nagydíja. Külföldön is számottevő sikert aratott tudományos szakkönyvei: Forma és tér; Sorsom, emlékeim; Ember és drapéria; Művészeti anatómia. Számos művét a Magyar Nemzeti Galéria, a Fővárosi Képtár, a pécsi Janus Pannonius Múzeum és a szentendrei Barcsay Múzeum, valamint a Ferenczy Múzeum őrzi. (ML, Éber, L.M.: Műv. 1974/2, Beke László adatközlése nyomán)

Festő és grafikus. A modern magyar művészet egyik vezető mestere. 1919-ben jött Erdélyből Budapestre. A bp.-i Képzőművészeti Főiskolán Vaszary János és Rudnay Gyula tanítványa volt. Korai műveire Rudnay hatott (Menekülők, Verklis). Állami ösztöndíjjal 1926-1927-ben Párizsban, 1929-30-ban Olaszországban dolgozott. Egy ideig Hódmezővásárhelyen működött, majd 1929-től nyarait Szentendrén töltötte. 1931-45 között az egyik ipartanonc-iskolában tanított. 1945-1974 k. a bp.-i Képzőművészeti Főiskolán tevékenykedett mint az anatómia tanára. Első kollektív kiállítását 1925-ben rendezte az Ernst Múzeumban. 1929-ben részt vett a Velencei Biennálén, 1932-ben a Tamás Galériában állított ki. 1941-ben az Ernst Múzeumban, 1944-ben az Alkotás Művészházban, 1957-ben a Nemzeti Szalonban, 1964-ben ismét a Velencei Biennálén mutatta be műveit. Munkáit szigorú szerkezet és a mély kolorit remek egysége jellemzi. Első jellegzetesen egyéni képe a "Munkásleány" (1928), egyszerű formákkal, vastag kontúrokkal. Az 1930-as években főleg hatalmas távlatú tájképeket és rézkarcokat készített. Figurális művei ebben az időben monumentális hatásúak. 1938 k. erősen közeledett a non-figuratív konstruktivizmushoz, képein erős fekete kontúrok közt mély tüzű színek csillannak fel. Rövid ideig tartó nonfiguratív kísérletezés után hatalmas mozaikterve (1949) vezeti be új stílusát, melyben figurális kompozíciók, szentendrei részletek, szobabelsők valóságos motívumai szinte absztrakt rendben sorakoznak fel az absztrakció és a realizmus meggyőző ötvözeteként. A KÉVE rendes, az UME meghívott tagja volt. 1925-ben a Szinyei Társaság neki ítélte a Nemes Marcell-alapítvány jutalomdíját, 1926-ban párizsi ösztöndíjat nyert és a Szinyei Társaság tavaszi kiállításán kitüntető elismerésben részesült. 1954-ben Kossuth díjat, 1964-ben érdemes művészi, 1969-ban kiváló művészi c.-t kapott. 1955-ben elnyerte a Tornyai-plakettet, 1966-ban a főváros Pro-Arte díját. A II. Cagnes-sur-Mer-i festészeti biennálé kitüntetettje. 1984-ben az M.N.K. Művészeti Alapja nagydíját kapta. Külföldön is nagy sikert aratott könyvei, a Művészeti anatómia - 1953, Ember és drapéria - 1958. Számos művét a MNG és a szentendrei Barcsay Múzeum őrzi. (ML, Éber)

1924-ben fejezte be főiskolai tanulmányait Vaszary János és Rudnay Gyula növendékeként. 1926-1927-ben Párizsban, 1929-1930-ban Rómában dolgozott ösztöndíjasként. 1945-1974 között főiskolai tanár. Első gyűjteményes kiállítását 1922-ben rendezte az Ernst Múzeumban. Szerepelt az 1929-es, 1964-es Velencei Biennálén. Az utóbbi években Hatvanban (1975), Dunaújvárosban (1976) állított ki. 1954-ben Kossuth-díjat kapott, 1964-ben érdemes, 1969-ben kiváló művész kitüntető elismerésben részesült. 1955-ben elnyerte a Tornyai-plakettet, 1966-ban a főváros Pro Arte díját. A II. Cagnes-sur-Mer-i festészeti biennálé kitüntetettje. 1983-ban SZOT-díjat, 1984-ben a Magyar Népköztársaság Művészeti Alapja nagydíját kapta. Művészeti anatómia címen könyvet írt. E műnek folytatása "Ember és drapéria". Modern magyar festészetünk egyik jelentős egyénisége. Korai munkásságára mestere, Rudnay Gyula romantikus szemlélete hatott, azonban ennél sokkal nagyobb és meghatározóbb jelentőségűvé vált számára a szentendrei tájjal és az ódon hangulatú város építészeti környezetével kialakított kapcsolata. A dombos tájritmusában és a kisváros zeg-zugos utcáinak, apró házainak adott formáiban fölfedezte a vizuális festői lehetőségeket. 1983 februárjában a szegedi Móra Ferenc Múzeumban megrendezett nagyszabású tárlaton mutatta be alkotásait és azóta több kiállítása is nyílt. Szentendrén önálló Barcsay Múzeum létesült. - Irod.: László Gyula: Barcsay Jenő. Bp., 1963.; Petényi Katalin: Barcsay Jenő. Bp., 1986)

Festő, grafikus, Kossuth-díjas, érdemes művész. A modern magyar festőművészet egyik vezető mestere, műveit a szigorú szerkezet és a mély kolorit remek egysége jellemzi. 1919-ben jött Erdélyből Bp.-re, a főiskolán Vaszary János és Rudnay Gyula tanítványa volt. Korai képeire (Menekülők, Verklis) Rudnay hatott. Dolgozott Hódmezővásárhelyen is. Első kollektív kiállítását 1925-ben rendezte az Ernst Múzeumban. Állami ösztöndíjjal két évet töltött Párizsban és Olaszo.-ban (1926-27 és 1929-30). 1929-ben részt vett a Velencei Biennalén. 1929-ből kezdve nyarait a szentendrei művésztelepen tölti. Első jellegzetesen egyéni képe a Munkásleány (1928) egyszerű formákkal, vastag kontúrokkal. 1931-45 között az egyik iparitanonc-iskolában tanított. 1932-ben a Tamás Galériában állított ki, ekkoriban főleg hatalmas távlatú tájképeket és rézkarcokat készített. Figurális művei ebben az időben monumentális hatásúak. 1938 k. erősen közeledett a non-figuratív konstruktivizmushoz, képein erős fekete kontúrok közt mély tüzű színek csillannak fel. Ezeket a képeket 1941-ben az Ernst Múzeumban és 1944-ben az Alkotás Művészházban mutatta be. 1945 óta a Képzőművészeti Főiskolán az anatómia tanára. Rövid ideig tartó non-figuratív kísérletezés után hatalmas mozaikterve (1949) vezeti be új stílusát, melyben figurális kompozíciók, szentendrei részletek, szobabelsők valóságos motívumai szinte absztrakt rendben sorakoznak fel az absztrakció és a realizmus meggyőző ötvözeteként. Nagy kiállítást rendezett 1957-ben a Nemzeti Szalonban. Festményei az 1964-i Velencei Biennalén képviselték hazánkat. Munkásságában a rajz igen fontos szerepet játszik. Külföldön is nagy sikert aratott rajzkönyvei: Művészeti anatómia, 1953; Ember és drapéria, 1958. - Irod. László Gy.: B. J. Bp., 1963. Genthon István

1924-ben fejezte be főiskolai tanulmányait Vaszary János és Rudnay Gyula növendékeként. A húszas-harmincas évek fordulóján Párizsban, majd Rómában dolgozott ösztöndíjasként. 1929 óta nyarait Szentendrén tölti. Első gyűjteményes kiállítását 1925-ben rendezte az Ernst Múzeumban, az utolsót 1982-ben a Műcsarnokban. Szerepelt az 1929-es és 1964-es Velencei Biennálékon, továbbá a magyar művészet számos külföldi bemutatóján. Az utóbbi években Hatvanban, Dunaújvárosban, Szentendrén és Szolnokon állított ki. 1954-ben Kossuth-díjat, 1964-ben érdemes, 1969-ben kiváló művészi címet kapott; 1955-ben elnyerte a Tornyai-plakettet, 1966-ban a főváros Pro Arte-díját, 1983-ban a SZOT-díjat. A II. Cagnes-sur-Mer-i festészeti fesztivál kitüntetettje. - Kezdetben az alföldi festők követője, majd Szentendrére költözve a konstruktivista törekvések egyik legnagyobb hazai képviselője lesz. Kiindulópontja a természeti motívum, de a szerkezeti absztrakció újabb képein egészen nonfigurációig jut el. Festészete, grafikája és monumentális munkássága szoros egységet alkot, bennük egyazon témát variál. Jelentős szakirodalmi munkássága is: Művészeti anatómia, Forma és tér, Ember és drapéria c. munkái a hazaiakon kívül számos külföldi művészeti főiskola és akadémia tankönyve.