A művész munkásságát bemutató publikációk:

• Magyar festők és grafikusok életrajzi lexikona I-II.:
  Festő. A magyar nemzeti művészet korszakos jelentőségű mestere, a kritikai realizmus egyik legnagyobb alakja. Bajor eredetű (Lieb) családból származott. Apja, Lieb Leo és anyja, Reök Cecília korai halálát követően egy ideig nagybátyja, Reök István házában nevelkedett. A tízéves gyereket gyámja asztalos inasnak adta. Az asztalosműhely élményei, a megaláztatások és szenvedések mélyen bevésődtek emlékezetébe, és ezzel magyarázható a nép iránti érdeklődése, együttérzése. A segédlevél megszerzése után Aradon dolgozott, itt ismerkedett meg az irodalommal, és ebből az időből valók első rajzai is. Aradi tartózkodásának súlyos betegség vetett véget, hazatért nagybátyjához, s lábadozása idején rajzolni tanult Fischer békéscsabai festőtől, akinek műtermében ismeretséget kötött Szamossy Elek festőművésszel. Látva az ifjú tehetségét, maga mellé vette és rendszeres képzőművészeti oktatásban részesítette. Ebből az időből megmaradt vázlatkönyvei (MNG) a környezete iránt érdeklődő fiatal Munkácsy realista készségét bizonyítják. 1863-ban alkotta első jelentősebb munkáját, a "Levélolvasás"-t. Ezt megmutatta Pesten Ligeti Antal és Than Mór festőművészeknek. A fiatal művésznövendék másik korai alkotása a "Regélő honvéd". Ligeti és a Képzőművészeti Társulat támogatásával másfél évig élt Budapesten, itt arcképeket és zsánerképeket alkotott. Szellemi fejlődésére nagy hatással volt a Kammon-kávéházban gyülekező fiatal írókkal való megismerkedése, akik realista felfogását alakították. 1865 elején K. Rahl támogatásával felvették a bécsi Képzőművészeti Akadémia előkészítő osztályára, de pártfogójának hirtelen halála után az intézményből kizárták. Bécsben festette a Rubens hatását mutató "Húsvéti locsolás"-t. Ezt követően Pesten keresztül visszatért nagybátyjához Gerendásra, ahol több képet komponált, köztük a Búsuló betyár-t, mely a hazai hagyományhoz (Madarász Viktor) való kapcsolódása miatt jelentős. 1866-ban súlyos szembetegség támadta meg, lassú gyógyulása ideje alatt felváltva Pesten és Törökbálinton tartózkodott. Ezután pártfogói segítségével Münchenbe utazott, hogy tanulmányokat folytasson. Egy éven át a magyar származású Wagner Sándor növendéke volt az akadémián, de mesterénél nagyobb hatással volt rá Kaulbach komponáló művészete és két német barbizonista, D. Schleich és A. H. Lier. "Árvíz" című festményével Kaulbach elismerését is kivívta, míg "Vihar a pusztán" című alkotása, melyen Lotz Károly romantikus életkép-stílusát folytatta, a hazai körökben talált lelkes fogadtatásra. 1867-ben állami ösztöndíjat kapott, ezzel a francia fővárosba utazott a világkiállítás megtekintésére. Itt ismerkedett meg G. Coubert művészetével. Münchenbe visszatérve a "Dűlő szénásszekér" című készülő festményét átfestette, felfogása ezúttal a francia realizmus stílusához közelített. Kilépett az akadémiáról, az Adam fivérek magániskolájába iratkozott, továbbá baráti kapcsolatba került W. Leibl festőművésszel. Ligeti tanácsára 1868 őszén Düsseldorfba költözött, hogy a német zsánerképfestés központjában alkothasson, elsősorban L. Knaus mellett, akinek "Taschenspieler" című képe már Bécsben megragadta figyelmét. Knaus berlini elfoglaltsága miatt csupán alkalmilag korrigált a fiatal Munkácsynak. Leibl festményeinek düsseldorfi bemutatása felszabadította Munkácsyt Knaus és Vautier befolyása alól, s az önmagára talált festő eltávolodott ifjúkora példaképeitől. Munkácsy művészi önállósulásának fontos emléke az "Ásító inas", mely gazdag lélekrajzával, világítási ellentéteivel meghatározza későbbi stílusát. A düsseldorfi forradalmi romantikus művészek, Knaus, Leibl, Courbet és a magyar romantikus tradíció az előzménye világsikert elért művének, a "Siralomház"-nak, amelyet a párizsi Szalonban aranyéremmel tüntettek ki. 1870 nyarán Magyarországra utazott, hogy tervezett képeihez tanulmányokat készítsen. Düsseldorfba való visszatérése után készült a "Részeges férj hazatérése" (MNG), "Iskola előtt" s néhány kisméretű zsánerképe. A francia-porosz háború élménye alatt a "Tépéscsinálók" (1871) Munkácsy egyik fő műve. 1871 őszén barátai, De-Marches báróék hívására a francia fővárosba költözött, s egy ideig plebejus tárgyú, kritikai realista felfogású kompozíciókat festett: Éjjeli csavargók; Búcsúzkodás; Köpülő asszony (1873); Zálogház (1874). A francia kritika támadásai és élményanyagának kimerülése miatt a művész egyre bizonytalanabbá vált. Stílusa erőtlenedésének a több változatban is megalkotott "Falu hőse" és "Újoncok" (1876) a fontosabb emlékei. Pályájának alakulására nagy hatással volt de-Marches báró özvegyével kötött házasság. A nagyravágyó asszony hatására eltávolodott régi témáitól, s ez azt eredményezte, hogy művészete a kritikai realizmustól az eklektikus felfogás felé tért el. E korszakának jelentősebb emlékei: Milton (1878), Krisztus Pilátus előtt (1881); Golgotha (1883), mely alkotásokban a romantika nagyszabású tematikáját a realizmus kifejezésmódjával és a hagyományos művészet koloritjának utánzásával igyekezett összeegyeztetni. Üzleti kapcsolatba került Sedelmeyer műkereskedővel, munkáiért mesés honoráriumokat kapott, híressé vált műveit az egész világon bemutatták, nagy vagyon birtokosa lett, fényűző palotát épített, mely a párizsi társadalmi élet egyik központjává vált. Sedelmeyer nem csupán a nagy kompozíciókat értékesítette, hanem a párizsi Munkácsy-palota, s részben a colpachi nyaraló enteriőrjeit megörökítő ún. szalonképeket is, melyek a sokszor kényszeretett, érzelgős téma ellenére igazi festői értékeket is képviselnek. Különösen megragadók vázlatai (Ablakfülke - 1879), és virágcsendéletei, melyek vehemens alakító készségének, bravúros színrögzítéseinek remekei. Tájképstílusa is az 1880-as as években teljesedett ki. Korai remeke a "Sötét utca" (1870), a barbizoni vázlatok és tanulmányok után a mo.-i tájképek(Poros út, Kukoricás), a "Rőzsehordó nő" (1873) és a Colpach-on festett képek jelentik festészetének tetőpontját. Ennek főbb állomásai a Corot-ra emlékeztető "Séta az erdőben", a "Pávák", a plein air hatású "Gesztenyesor", "Colpachi park" vagy az impresszionista mozgalmasságú, "Tájkép a folyóval". Tájképei mellett kiemelkedő jelentőségű helyet foglalnak el életművében kitűnő portréi (Haynald, Liszt Ferenc, Paál László, Muffos arckép, stb.), melyek alapján Munkácsyt a XIX. század legnagyobb arcképfestői között tartják számon. Életének utolsó éveit a halálát okozó kór mérgezte: festészete fáradt, kompozíciói erőtlenek (Mozart halála). Bár a bécsi Művészettörténeti Múzeum hatalmas mennyezetképében tehetsége még egyszer magasra szárnyalt, a testi és szellemi erőtlenség, a nehéz munka (kései arcképek és kosztümös zsánerképek) teljesen kifárasztották. Alkotókészsége két nagyméretű vállalkozásban lobbant ki: Honfoglalás (1893) és Ecce Homo (1895). Munkácsy Mihály művészete nagy hatással volt a magyar festészetre, ugyanakkor külföldi művészekre is (Liebermann, Uhde, Brozik, Aman). Több műve került külföldi, főleg amerikai múzeumokba, a Magyar Nemzeti Galériába, a debreceni Déri Múzeumba és magángyűjteményekbe. (ML, MM)