Kategóriák

paypal-logo

MPL_logo_miniPostaPont_logo_miniMOL_logo_mini

Művész adatlap

Művész neve: Fényes Adolf
Születési idő: 1867
Születési hely: Kecskemét
Halálozási idő: 1945
Halálozási hely: Budapest
Alkotásainak száma: 1  db

A művész munkásságát bemutató publikációk:

Magyar festők és grafikusok életrajzi lexikona I-II.

Festő. A legnagyobb magyar realista festőművész egyike. 1884-1887 között a budapesti Mintarajziskolában Székely Bertalan és Greguss János tanítványa volt, Weimarban Max Thedytől tanult, majd a párizsi Julian Akadémiát látogatta. 1892-94 között Weimarban dolgozott, 1894-98 pedig a Benczúr-féle mesteriskolában képezte magát. 1894-től állított ki Budapesten. A "Család" című képe a párizsi világkiállításon már 1900-ban kitüntetést nyert. Ettől kezdve sorozatban állított ki a Műcsarnokban és a Nemzeti Szalonban. Télen Budapesten, 1903-tól nyaranta Szolnokon, a művésztelepen tevékenykedett. Korai korszakát két weimari hatás alatt készült, erősen anekdotizáló, éles mimikájú életkép, a "Pletyka" (1895), valamint a "Civódás" (1897) vezette át a Szegényember-sorozathoz, amelyet 1897-1908 között alkotott. A megismert szegényparaszti világ Fényes Adolf első nagy festői korszakában uralkodó témává vált, ugyanakkor életképei jól elkülöníthető stiláris egységbe csoportosíthatók A kezdeti évek (1897-1902) realista alkotásain a monumentális földműves alakok egynemű, komor háttér előtt jelentek meg. A téma drámaiságát a sötétbarna s a fekete színek használata fokozta (Özvegy, Falusi szerelmesek, Napszámos, Anya gyermekével, Ebéd, stb.). E remekművek sorozatát Fényes 1903-ban folytatta, de a kolorit felizzott és a szabadban megjelenített motívumokat átitatta a napfény (Napsütötte udvar, Babfejtők, Hazatérő testvérek, Egy legény, meg egy leány, Fűben, Mennek a vízért, stb.). E korszaka az impresszionizmushoz kapcsolódott. Végül 1906-ra a művész eljutott a posztimpresszionista képfelfogásig, a nagy felületeken eluralkodó dekoratív színfoltokig (Testvérek, Látogatás). Igen jelentősek a Tabánban, Vácott és Szentendrén festett kisvárosi vedutái - köztük a "Kisvárosi utca" (1904) -, melyek megkapnak derűjükkel és ragyogó artisztikumukkal, a "Kisvárosi délelőtt" (1904) viszont előre, Szőnyi István érett stílusára mutat. Virtuózan megfestett enteriőrök is jellemzik e periódusát. A változatos csendéletek (Mákoskalács, 1910) rálátásosan ábrázolt asztalon magyar népművészeti tárgyakat vonnak be az ábrázolásba, előadásuk Gauguin-re emlékeztetően dekoratív és összefoglaló, színpompájuk üde és friss. A remekművekben gazdag korszakot virtuózan megfestett, szinte izgatott technikájú dísztermek, templomenteriőrök zárják be (Fontanebleaui intérieur, 1911; Terem a Palazzo Pittiben, 1912). A következő korszak teljes elfordulás az első periódus realizmusától és a másodiknak szín- és formaproblémáitól. 1914-től festészete egészen megváltozott. Fő témája a sokalakos bibliai jelenetek, behavazott mesebeli fantáziavárosok romantikus világa lett, melyeket dekoratív szerkesztéssel, s ragyogó színekkel jelenített meg (Assisi Szt. Ferenc, Ábrahám és az angyalok, Öreg festő téli tájban). Néhány remek szolnoki, síkvidéki, mély horizontú tájfestménye is készült, dekoratív tendenciájuk azonban nem olyan eleven, mint a figurálisoké. Idős korában főként gazdag festőiségű kisvárosi látképeket festett. 1895-ben a Társulati díjat, 1897-ben a báró Rudics-díjat, 1901-ben pedig a Lipótvárosi Kaszinó díját nyerte el. 1924-ben Nagy Állami Aranyérmet, 1929-ben a barcelonai világkiállításon Grand Premio-t kapott. Életében több kiállítást rendezett a Nemzeti Szalonban, az Ernst Múzeumban és a Szépművészeti Kiállítások Helyiségében. 1966-ban nagyszabású emléktárlata volt a Magyar Nemzeti Galériában. Eredeti komolyhangú festészete legelső mestereink sorába emelte. Szolnokon a művészkolónián évekig eredményes művészpedagógusi tevékenységet folytatott. Kiváló rézkarcokat is készített. Számos műve a Magyar Nemzeti Galéria és a székesfőváros tulajdona. (Éber, MK, ML, ÁK)

Magyar festők és grafikusok életrajzi lexikona I-II. Műgyűjtők és kereskedők kézikönyve

Festő. A legnagyobb magyar realista festőművészek egyike. A fővárosi Mintarajziskolában Székely Bertalan és Gregus János tanítványa volt. Weimarban Max Thedytől tanult, majd a Párizsi Julian Akadémiát látogatta. 1894-98 k. a Benczúr-féle Mesteriskolában dolgozott. 1894-től állított ki Budapesten. Legnagyobb sikereit "Szegény emberek" c. éveken át festett ciklusával aratta, melyek naturalisztikus közvetlensége s egyben fokozódó egyszerűsbitése főképp szolnoki tartózkodásával (1903) kissé kötöttebbé válik, ami különösen későbbi váci utcaképein és csendéletein a stilizálás egy nemét mutatta. A "Család" című képe a párizsi világkiállításon 1900-ban kitüntetést nyert. Ezt követően sorozatban állított ki a Műcsarnokban és a Nemzeti Szalonban. A 20-as évektől kisebb méretű bibliai és romantikus mesehangú képein az előadás egészen összevont, a kompozíció gyakran szimetrikusan felépített lett (Assisi Szent Ferenc, Ábrahám és az angyalok). Végül az egyszerűsítés ily tapasztalatai alapján keletkeztek leszűrt, s finom hangulatú, szélesrefogott szolnokvidéki tájképei. Idős korában főleg gazdag festőiségű kisvárosi képeket alkotott. 1895-ben a társulati díjat, 1897-ben a báró Rudics-díját, 1901-ben a Lipótvárosi Kaszinó díját nyerte, 1924-ben nagy állami aranyérmet, 1929-ben a barcelonai világkiállításon Grand Premio-t kapott. Eredeti komolyhangú művészete legelső mestereink sorába emelte. A szolnoki művésztelepen évekig eredményes művészpedagógusi tevékenységet folytatott. Rézkarcolással is foglalkozott. Több műve a MNG és a székesfőváros tulajdona. (Éber, MÉL, AN-FA)

Magyar festők és grafikusok adattára

A legnagyobb magyar realista festőművész egyike. 1884-1887-ig a Mintarajziskolában Székely Bertalan és Greguss János növendéke volt. 1887-1890 között Weimarban Max Thedytől tanult. 1891-ben Párizsban a Julian Akadémiát látogatta. 1894-1989-ig Benczúr Gyula mesteriskolájában működött. A "Család" c. képe az 1900-as párizsi kiállításon kitüntetést nyert. 1905-ben a Nemzeti Szalonban, 1912, 1928, 1923, 1927-ben az Ernst Múzeumban rendezett gyűjteményes kiállítást. 1924-ben nagy állami aranyérmet kapott. 1929 évi barcelonai világkiállításon Gran Premió-t kapott. Utolsó gyűjteményes kiállítását 1936-ban a Fränkel Szalonban rendezte. Jelentős a századfordulón festett "Szegényemberek" c. festménysorozata (1898), amely témaválasztásával, a szociális kérdés bátor fölvetésével, és az ábrázolás elmélyültségével a korai kritikai realizmus legjobb alkotásai közé tartozik. 1903-ban Szolnokra került. Itt színei megélénkülnek, kivilágosodnak. Később a látvány dekoratív, nemegyszer meseszerű elrendezése kezdte foglalkoztatni, és a húszas években túlnyomóan elvont bibliai, vagy mesés tartalmú képeket festett. Öregkori művészetére leginkább jellemzők szilárdan komponált, gazdag festőiségű kisvárosi képei. 1949-ben a Fővárosi Népművelési Központ és 1960-ban a Magyar Nemzeti Galéria rendezett műveiből emlékkiállítást. - Irod.: Végvári Lajos: Szolnoki művészet 1852-1952. Bp. 1952. - Oelmacher Anna: Fényes Adolf. Bp. 1962. -; MÉL; Aradi Nóra: Fényes Adolf. Bp., 1979.

Művészeti lexikon I-IV.

Festő, a kritikai realizmus jelentős képviselője. A Mintarajziskolában 1884-87 között Székely Bertalannál, Weimarban M. Thedynél, Párizsban a Julian Akadémián tanult, 1892-94 között Weimarban dolgozott s utána Benczúr mesteriskolájába került. Telente Bp.-en, nyaranta 1903-tól főleg Szolnokon festett. 1894-től szerepelt a Műcsarnok tárlatain. Művészete három nagy stílusperiódusra oszlik. Az első korszakot két weimari hatás alatt készült, erősen anekdotizáló, éles mimikájú zsánerkép, a Pletyka (1895, Nemz. Gal.) és a Civódás (1897) vezeti át a Szegényember-sorozathoz, melyet (1899, Nemz. Gal.), a Falusi szerelmesek (1899), a Napszámos (1901, Nemz. Gal.), egy-két monumentális alakot sötét tónussal eleveníti meg, mintegy hangsúlyozva a tárgyválasztás komorságát. 1904. k. képei egyre világosabbakká váltak, a színezés egyre nagyobb szerepet kapott. Ez a második korszaka részben az impresszionizmushoz, de a posztimpresszionizmushoz is kapcsolódik. A Tabánban, Vácott és Szentendrén festett kisvárosi vedutái - köztük a Kisvárosi utca (1904) viszont előre, Szőnyi érett stílusára mutat. Az ebben a korszakban készült változatos csendéletek (Mákoskalács, 1910, Nemz. Gal.) rálátásosan ábrázolt asztalon magyar népművészeti tárgyakat vonnak be az ábrázolásba, előadásuk Gauguinre emlékeztetően dekoratív és összefoglaló, színpompájuk üde és friss. E második korszakot virtuózan festett, szinte izgatott technikájú dísztermek és templomenterieurök zárják be, mint a Fontainbeleau-i intérieur (1911) v. a Terem a Palazzo Pittiben (1912). A harmadik korszak teljes elfordulás az első korszak realizmusától és a második szín- és formaproblémáitól. E korszaknak, melynek első emlékezetes darabja a Várostrom (1914), kompozíciói, ó- és újszövetségi sokfigurás jelenetek, behavazott középkori, inkább mesebeli városok az álom, a panaszos romantika világába vezetnek (Öreg festő téli tájban). Az előadás sommásan egyszerű, a színek zománcosan ragyognak. Ugyanebben az utolsó periódusában néhány remek szolnoki, sík vidéki, mély horizontú tájképe is készült, dekoratív tendenciájuk azonban nem oly eleven, mint a figurálisoké. Életében több kiállítást rendezett a Nemzeti Szalonban (1908), az Ernst Múzeumban (1912, 1918, 1923, 1927) és a Szépművészeti Kiállítások Helyiségében (1936). Képeinek hosszú sorát a Nemz. Gal.-ban őrzik, ugyanitt nagyszabású emlékkiállítása volt 1960-ben. - Irod.: Oelmacher A.: F. A. Bp., 1962.

Művészeti lexikon I-II.

Festő. Budapesten, Weimarban, Párizsban végezte tanulmányait s 1894-től fogva állít ki Budapesten. Legnagyobb sikereit Szegény emberek c., éveken át festett ciklusával aratta, amelyek naturalisztikus közvetlensége s egyben egyre fokozódó egyszerűsbítése (Özvegy, Miért éltek, Napszámos stb.) főkép szolnoki tartózkodásával (1903-tól) kissé kötöttebbé válik, ami különösen későbbi váci utcaképein és csendéletein a stilizálás egy nemét mutatta. Fejlődése további során kisebb méretű bibliai és romantikus mesehangú képein az előadás egészen összevont, a kompozíció gyakran szimmetrikusan felépített lett (Assisi Szent Ferenc, Ábrahám és az angyalok). Végül az egyszerűsítés ily tapasztalatai alapján keletkeztek leszűrt s finom hangulatú, szélesrefogott szolnokvidéki tájképei. Eredeti, komolyhangú művészete legelső mestereink sorába emelte. 1895. a társulati díjat, 1897. a báró Rudics díját, 1901. a Lipótvárosi Kaszinó díját nyerte. 1901. a Műcsarnokban, 1905. a Nemzeti Szalonban, 1908. a MIÉNK kiállításának keretében. 1912, 1918, 1923 és 1927. az Ernst-Múzeumban rendezett gyűjteményes kiállításokat. Alkonyodik, A zsidók megverik Amalek seregét, Kis korcsma előtt, Özvegy asszony, Öreg ember, Család, Egy legény meg egy leány, Néma utca, Nyár a tanyákon, A pletyka, Mákoskalács és A folyó c. festményei a Szépművészeti Múzeumban. Holdvilág-utca a Tabánban, Ködös idő, Séta a budai hegyekben, Tavaszi borulás, Bujkáló nap c. festményei a székesfőváros tulajdonában vannak.