Festmenyek.hu+(3630)1999-441

Grafikus, festő. 1923-27 között a budapesti műszaki főiskola gépészmérnöki karán tanult, majd 1928-ban visszautazott Erdélybe, ahol 1931-ig munkanélküli lévén sokat festett és rajzolt. Közben Reithofer Jenő, aki Székely Bertalan tanítvány volt, gyulafehérvári szabadiskoláját látogatta. 1931-től kezdett komolyan foglalkozni a fametszéssel. A fametszés technikáját nem tanulta senkitől, csupán 1936-ban beiratkozott a budapesti Képzőművészeti Főiskolára, ahol Varga Nándor Lajos irányításával képezte magát. 1939-ben hazaköltözött Kolozsvárra, ahol haláláig dolgozott. Szabó munkásságának terjedelme hatalmas. Számtalan olajképet, pasztellt, vízfestményt festett, fametszetek, ceruza- és tusrajzok sokaságát, számos albumot készített. Munkái bejárták a világot. több európai, észak- és dél-amerikai, közel-keleti és ázsiai tárlaton mutatták be műveit. Olyan sorozatokat, metszetkönyveket és önálló lapokat készített, melyek ismeretében méltán tekinthetjük a XX. századi fametszetművészetünk megújítójának. Pasztell- és olajképei - a grafikusi erényeken túl - a színekre is érzékeny festőt ismertetik meg velünk. Az 1940-es évek végéig a fehér és fekete elemek drámai hangolásával fejez ki lírát, szenvedést, emberi és természeti felfokozottságot. Az '50-es évek naturalizmusa elszürkíti felületeit. Amikor viszont már visszatérhetne eredendő látásmódjához, érdekes kitérőként (a szakmai tudás végletes tökéletesedésének függvényében!) a fekete-fehéren belül elérhető maximális színesség-érzet felkeltésének szenteli remek fametsző technikáját, és csak a végtelenségig érzékenyített festői szürkeség, a raszterszerűség hátterén jelennek meg újra a '60-as évek végén, valamint a '70-es évek elején a nagy összefüggő fehér foltokból újragyűrődő expresszív látvány mélyen belevésődő, csak a lényegest kimetsző körvonalai. Metszetkönyvei és albumai: Liber miserorum, 1935; Barangolókönyv, 1939; Homokvilág, 1941; 25 fametszet, 1949; Hónapok, 1973; Divina Commedia, 1976; Jelenések könyve. Alakos műveket, tájképeket és portrékat alkotott. Tájképeit, portréit pasztellel és pályája kezdetén olajjal is készítette. Díjak: Kolozsvár a művészetben pályázat díja; Állami díj; Liege város díszpolgára; a Kulturális Érdemrend I. fokozata; Érdemes mester. 1937-ben és 1938-ban Dél-Európában (Görögország stb.), 1956-ban és 1957-ben Kínában járt tanulmányúton, 1969-1972 között a Balaton partján dolgozott, 1972-1973-ban Mexikóban, 1980-ban Németországban és Kolumbiában tett hosszabb látogatást. Úti élményeiről rajzaival és pasztelljeivel illusztrált útikönyvekben számolt be (Kínai útivázlatok, Mexikói tél, stb.). Tagja és kiállítója volt a Barabás Miklós Céhnek (1941-44), egy ideig az erdélyi művészszervezet alelnöke volt. Műveinek jelentős része a Szanki Gy. Emlékházban lelt otthonra, de megtalálhatók számos erdélyi és külföldi köz- és magángyűjteményben is. (BZ-EMM, V.Z.E.-EM, Kiállítási Katalógus, Murádin Jenő adatközlése ny.)

A budapesti Műegyetemeen 1927-ben kapott diplomát. Egyetemi tanulmányinak befejeztével 1928-ban hazaköltözött, de 1931-ig nem tudott elhelyezkedni. Munkanélküli évei alatt sokat rajzolt és festett. A rajzot még a középiskolában Reithofer Jenő rajztanártól tanulta, aki Székely Bertalannál és Edvi Illés Aladárnál tanult. 1931-től egy kolozsvári villamossági gépgyár gépészmérnöke volt, de a gyár két év múlva megszűnt. A fametszéssel ettől az időtől kezdve foglalkozott. A fametszés módját, technikáját nem tanulta senkitől, csupán 1936-ban volt alkalma a bp-i Képzőművészeti Főiskolán megfigyelnie mások munkáját. Itt folytatta tanulmányait 1939-ig Varga Nándor Lajos irányítása mellett, mint vendéghallgató. a II. világháború kitörésekor Kolozsvárra visszaköltözött. Munkásságának terjedelme hatalmas, mintegy kétszáz olajképet, ezerkétszáz pasztellt, száz akvarellt festett, ezerhetven fametszetet, tizennégyezer ceruza-, tus- és szénrajzot, számos albumot készített. 1965-ben Budapesten szerepelt műveivel. 1987 októberében a szanki községi házban állandó emlékkiállításának második tárlata nyílt meg, "Szank népének" ajándékozott fametszetekből. Mintegy huszonöt pasztelljét, hét olajfestményét és több fametszetét keltezte Szankról. 1941-ben kiadott Homokvilág c. albuma képletesen is a szanki homokon termett. Barangoló könyv c. albumának tizennégy fametszete szintén szanki eredetű. Alföldi barangolásainak élményét az Erdélyi Helikon 1937. novemberi számában foglalta össze. - Irod.: Vásárhelyi Z. Emil: Erdélyi művészek. Kolozsvár, 1924.; N. Pénzes Éva-Pogány Ö. Gábor: MNG, Szigliget, Ferenczy Júlia és Gy. Szabó Béla kiáll. kat. 1971.

Grafikus, festő. A középiskolában rajzot Reithofer Jenőtől tanult, aki Székely Bertalan tanítványa volt. Beiratkozva a budapesti Műegyetemre, 1927-ben szerzett diplomát. 1928-ban visszaköltözött Erdélybe. 1931-ig munkanélküli lévén sokat festett és rajzolt. 1931-től kezdett komolyan foglalkozni a fametszéssel. A fametszés technikáját nem tanulta senkitől, csupán 1936-ban beiratkozott a budapesti Képzőművészeti Főiskolára, ahol Varga N. Lajos irányításával képezte magát. 1939-ben hazaköltözött Kolozsvárra és itt folytatta tevékenységét. Munkásságának terjedelme hatalmas. Számtalan olajképet, pasztellt, akvarellt festett, fametszetek, ceruza- és tusrajzok sokaságát, több albumot készített. Művei bejárták a világot. Több európai, észak- és dél-amerikai, közel-keleti, s ázsiai kiállításon mutatták be műveit. Megkapta a Művészetek Érdemes Mestere c. kitüntetést. Olyan sorozatokat, metszetkönyveket és önálló lapokat készített, melyek ismeretében méltán tekinthetjük a XX. századi fametszet-művészetünk megújítójának. Pasztell- és olajképei pedig - a grafikusi erényeken túl - a színekre is érzékeny festőt ismertetik meg velünk. A 40-es évek végéig a fehér és fekete elemek drámai hangolásával fejez ki szenvedést, lírát, emberi és természeti felfokozottságot. Az 50-es évek naturalizmusa elszürkíti felületeit. Amikor pedig már visszatérhetne eredendő látásmódjához, érdekes kitérőként (a szakmai tudás végletes tökéletesedésének függvényében) a fekete-fehéren belül elérhető maximális színességérzet felkeltésének szenteli fametsző technikáját, s csak a végtelenségig érzékenyített festői szürkeség, a raszterszerűség hátterén jelennek meg újra a 60-as évek végén, val. a 70-es évek elején a nagy összefüggő fehér foltokból újragyűrődő expresszív látvány mélyen bevésődő, csak a lényegest kimetsző körvonalai. Albumjai: 25 fametszet 1949, Hónapok-1973, Divina Commedia-1976 és a Jelenések könyve-1977-78. Művei számos erdélyi és külföldi köz- és magángyűjteményben szerepelnek. (BZ-EMM, V.Z.E.-EM, Kiáll. Kat.)

Romániai festő és grafikus. A bp.-i Műegyetemet végezte, majd 1936-39 között Varga Nándor Lajos mellett tanult a Képzőművészeti Főiskola grafikai tanszakán. Kolozsvárott él. Gazdag munkásságában legjelentősebb grafikai alkotásai: Liber Miserorum, 50 fametszet, 1935; Olasz-görög-bulgár útiképek, 1937; Golgota, 1946; Erdei tánc, 1947; Fürdő bivalyok, 1949. Több Önarcképen örökítette meg arcvonásait (pasztell, 1930; szénrajz, 1934; Piroskendős önarckép, olaj, 1943; Szalmakalapos önarckép, olaj 1946). 25 fametszet c. albuma Kolozsvárott jelent meg 1949-ben. 1965-ben a Divina commediát illusztráló fametszeteit állították ki Budapesten.