A művész munkásságát bemutató publikációk:

• Magyar festők és grafikusok életrajzi lexikona I-II.:
  Festő. A budapesti Képzőművészeti Főiskolán Balló Ede, Edvi-Illés Aladár és Zemplényi Tivadar voltak a tanárai. 1911-14 között Münchenben a Képzőművészeti Akadémián Angelo Janknál részesült művészi képzésben. Az I. Világháború idején mint frontokat járó hadifestő örökítette meg a háború borzalmait. 1925-ben Itáliában járt tanulmányúton, 1926-27-ben Párizsban élt. 1929-36 között Mártélyon töltötte a nyarakat. 1924-44 között elnökségi tagja volt a működő Vajda János Társaságnak. 1911-től állított kia Képzőművészek Új Társasága, az Új Művészek Egyesülete tagjaként Budapesten, a Nemzeti Szalonban, az Ernst Múzeumban, a Frankel Szalonban, a Tamás Galériában, valamint külföldön (Bordeaux, Brüsszel, Genf, Velence, stb.). A II. Világháború után a fővárosi Csók Galériában, a Műcsarnokban, a debreceni Déri Múzeumban, stb. volt tárlata. Első kitüntetését 1913-ban kapta Münchenben, de életében sok sikert aratott. A Harkányi-díjjal és a Halmos-Izor-díjjal jutalmazták, 1965-ben Munkácsy-díjjal tüntették ki. 1969-ben Érdemes Művész, 1975-ben Kiváló Művész kitüntető elismerésben részesítették. Témái: arcképek, csendéletek, szobabelsők, házfalak mentén húzódó udvarok, tájképek, s városrészek, fák, aktok, mindenkori életszemléletének hangulatrögzítései, életérzésének kiváltói, életútjának kísérő tanúi. Művészetének korszakait a képek uralkodó színei alapján maga a festő nevezte el. Korai, müncheni korszaka után a '20-as évek elejétől fehér alaptónusú munkákat festett. Párizsi tartózkodása alatt a fauve-izmus, valamint a francia expresszionizmus hatott művészetére, festményei színesebbé váltak. Mártélyi korszakában munkái expresszívebbek lettek. az 1933-39 közötti, a fátyolos színharmóniák miatt rózsaszín periódusnak nevezett korszakában festett képein a korábbi pasztózus festésmódot lazúros festésmód váltotta fel. 1940-1946 között hidegebb színeket használt, szigorú kompozíciójú, tragikus hangvételű művein a kék szín dominált. 1947-58 között a német expresszionizmus hatását feldolgozó, feszültséggel teli alkotásait a sötét, mély tónusú színekről az elnevezett barna korszakba tartoznak. A '60-as években az expresszivitás és a konstrukció szintézisére törekedett, színvilága elevenné és dinamikussá vált. A '70-es évekre ecsetkezelése zaklatottabb, a képek színhatása világosabb lett. Alkotásai között megkülönböztető helyet követel: Mimi-sorozata. A feleség, mint múzsa, ihlető eszménnyé magasztosul. Frank helyét a magyar művészetben az École de Paris képviselői között jelölhetjük ki. Tagja volt az UME-nak, a Képzőművészek egyesületének, a Munkácsy Céhnek, a Benczúr Társaságnak és a Magyar Arcképfestők Társaságának. Munkái helyet kaptak a Magyar Nemzeti Galériában, a fővárosi Petőfi Irodalmi Múzeumban, több magyarországi képtárban és közgyűjteményben. (Éber, Müv. 1965/6, H.G.: Műv. 1968/1, KMML, sz.K.K.: Műv. 1981/12, FJ)
• Magyar festők és grafikusok adattára:
  Az École de Paris tiszta festőiségén okult, expresszív látásmód jellemzi érzékletes művészetét. Balló Ede és Zemplényi Tivadar növendéke volt a Képzőművészeti Főiskolán. Témáit a környező valóságból merítette, szüksége volt a látvány friss, megragadó élményére. Alkotásain azonban erősen elvonatkoztatott tőle. Tájképein, városrészletein gyakran elemi harcok dúlnak, dülöngélő házai, vonagló fái mintha földindulás tanúi lennének. 1965-ben Munkácsy-díjat, 1969-ben az érdemes művész és 1975-ben a kiváló művész kitüntető elismerést kapta. 1968-ban a Csók Galériában, 1973-ban a Műcsarnokban nyílt kiállítása. - Irod.: M. Heil Olga: Frank Frigyes. Bp. 1972.; - Hárs Éva: Modern magyar képtár. Pécs, 1981.
• Magyar festők és grafikusok életrajzi lexikona I-II. Műgyűjtők és kereskedők kézikönyve:
  Festő. A budapesti Képzőművészeti Főiskolán Balló Ede és Zemplényi Tivadar voltak a mesterei, majd Münchenben A. Janknál folytatta tanulmányait. 1926 k. Párizsban járt tanulmányúton. Ez az út érlelte ki ún. "fehér" képeinek sorozatát. Párizs után olaszországi tanulmányút következett és a 30-as évek érett férfikorának lázas küzdelmeivel, nyugtalanul kereső színkísérletezésekkel a sajátosan egyéni stílus kialakításának érlelő időszaka, mely belenyúlt a háborús évekbe, s tartott folyamatosan élete végéig. 1911-től állított ki a Képzőművészek Új Társasága, az Új Művészek Egyesülete tagjaként Budapesten, a Nemzeti Szalonban, az Ernst Múzeumban, a Frankel Szalonban, a Tamás Galériában és külföldön (Bordeaux, Brüsszel, Genf, Velence). A háború után a Csók Galériában, a Műcsarnokban, a Déri Múzeumban, stb. volt kiállítása. Harkányi díjat és Halmos-Izor-díjat kapott. 1965-ben Munkácsy-díjjal jutalmazták. 1969-ben érdemes művész, 1975-ben kiváló művész kitüntető elismerésben részesítették. Témái: portrék, aktok, mindenkori életszemléletének hangulatrögzítései, életérzésének kiváltói, életútjának kísérő tanúi. Művei között megkülönböztető helyet követel: Mimi-sorozata. A feleség mint múzsa, ihlető eszménnyé magasztosul. Lírai alkat, aki önmagát faggatva mérte le viszonyát a külvilággal. A 30-as években gyakran töltötte nyarait Mártélyon. Művei helyet kaptak a MNG-ban, számos magyarországi múzeumban és közgyűjteményben. (Éber, Műv.-1965/6, H.G.: Műv.-1968/1, Sz.K.K.: Műv.-1981/12)
• Művészeti lexikon I-IV.:
  Festő, Munkácsy-díjas. Tanulmányait Bp.-en és Münchenben folytatta. Hazai tárlatokon 1911 óta állít ki, több jelentős díjat nyert. Tájképek és alakos kompozíciók mellett leggyakoribb témája az elemző önarckép. 1958-ban gyűjt. kiállítást rendezett a Csók Galériában, 1964-ben retrospektív kiállítása nyílt az Ernst Múzeumban szuggesztív hangulatú képeiből.
• Művészeti lexikon I-II.:
  Festő. Münchenben tanult s 1911 óta állít ki Budapesten széles festésű arcképeket és tájképeket. Az 1925-i párisi nemzetközi kiállításon kitüntetést nyert.
• Művész életrajzok kortárs magyar képzőművészek:
  1908-1911 között Balló Ede és Zemplényi Tivadar növendéke a Képzőművészeti Főiskolán, majd Münchenben képezte magát. A húszas években Francia- és Olaszországban dolgozott. 1913-ban, a Nemzeti Szalonban rendezte meg első gyűjteményes kiállítását, ezt követően az Ernst Múzeumban (1922, 1928, 1964), a Fränkel Szalonban (1933), a Tamás Galériában (1958, 1968), valamint néhány nagyobb vidéki városban jelentkezett nagyobb anyaggal. Számos külföldi bemutató mellett egyéni tárlata volt 1926-ban Párizsban. Több hazai és külföldi kiállítási díj tulajdonosa, az 1935-ös brüsszeli világkiállítás bronzérmese, 1965-ben Munkácsy-díjjal, 1969-ben érdemes, 1975-ben kiváló művész címmel tüntették ki. Emlékkiállítását 1976-ban a Déri Múzeumban rendezték meg, ugyanakkor emlékmúzeuma nyílt Zalaegerszegen. - Korai korszakát a szerkezetes komponálás jellemezte, majd egyre növekedett piktúrájában a kolorit szerepe. Portréit, aktjain, csendéletein és enteriőrjein az érzelmi feszültség a színek intenzitásával fejeződött ki. Indulatos, dinamikus formavilága az expresszionisták között jelöli ki a helyét.